Hogyan juthatunk ingyen telekhez, avagy a Pitcairn-szigetek csábítása


Hozzáadva: 2020-05-05 Megtekintve: 77

Nem sokunknak jut eszébe a Pitcairn-szigeteken földet szerezni, főként azért mert azt sem tudjuk hogy hol van, eszik-e vagy isszák. Akik remete életmódra vágynak vagy szeretnének meglátogatni egy természeti csodát, azoknak érdemes kicsit tanulmányozni a négy vulkanikus szigetet, amely a Csendes-óceánban található. A következő rövid bejegyzésben bemutatom, hogy mit lehet tudni a szigetekről és információval szolgálok azoknak is, akik ingyen szeretnének külföldön földhöz jutni.


Pitcairn a világ legkevésbé lakott fennhatósága, brit tengerentúli terület és ha a térképen próbáljuk megkeresni, akkor valahol Új-Zéland és Dél-Amerika közé kell tennünk nagyítónkat. Pontosabban Francia Polinézia és a Húsvét-sziget között található. Lakossága alig több mint 50 főből áll, genetikai összetételük különösen érdekes, mert egyrészt tahiti őslakoságából származik, másrészt egy 18. századi brit hajó fellázadt legénységéből tevődik össze. A lakosság maximális száma 1930-ban 250 fő körül volt. De mivel sokan kivándoroltak mára ennek töredéke maradt meg és az idő múltával fiatalabb senki sem lesz. Egy 2014-ben végzett felmérés szerint mindössze 7 személy volt 18 és 40 év között.


Az egyetlen Pitcairn sziget, amely lakott folyamatos veszélynek van kitéve, hiszen néhány emberből álló lakossága bármikor eltűnhet. Külső betelepülőkkel lehetne segíteni a problémán, de kevesen szeretnének egy olyan helyre települni, amely közigazgatását az 5310 kilométerre lévő új-zélandi Aucklandban található.



Mégis, azért hogy egy kicsit felkeltsék a betelepülők érdeklődését a Pitcairn-szigetek vezetősége ingyen ad azoknak földterületet, akik hajlandóak a szigeten több mint 6 hónapot eltölteni, majd azon 2 év alatt felépíteni egy lakhatásra alkalmas épületet.


Az ingyenes földkiosztási program nem nagy népszerűségnek örvend. Egy évben megközelítőleg 700 ember néz utána információnak a Pitcairn-szigetekről és még soha senki nem próbált meg végigmenni a hivatalos folyamaton, amellyen földet lehetne szerezni egy remetelaknak.


A következőekben nézzünk mégis néhány olyan ponton, amelyekben bemutatom, hogy milyen potenciális előnyökre tehetünk szert ha a Pitcairn-szigeteket választjuk, illetve azt is, hogy milyen buktatókkal kell számolnunk.


A Pitcairn-szigetek előnyei


Ha mindig is arról álmodoztál, hogy egy elhagyatott szigeten tölts mindennapjaidat akkor a Pitcairn-szigetek ingyenes telekosztási ajánlata neked szól. Jobban el leszel szigetelve, mint egy száműzetésben lévő harcvezér.


A szigetek az óceán közepén találhatók, mindentől eszméletlenül távol.


A szigetek nem csak azért gyönyörűek, mert mindentől távol vannak, hanem azért is, mert az állam vigyáz rájuk. A Pitcairn-szigetvilági védett terület (Pitcairn Islands Marine Reserve) azért lett alapítva, hogy megvédje a szigetek körül lévő óceáni részt. Ebbe beletartozik az egész kereskedelmi zóna is a sziget körül. Ennek köszönhetően a szigetcsoport otthont ad a púpos bálnáknak is, amelyek minden télen idelátogatnak.


Az időjárás meleg egész évben és ezáltal kiváló hosszú sétákra a partok mentén illetve az erdőkben. A nyári esős időszakban az hőmérő higanyszála 20-25 fok környékén mozog, és télen sem csökken jelentősen ez alá. A páratartalom gyakran 95%-os. Ha már ott vagyunk az egyik szigeten érdemes meglátogatni a többit is. A Henderson sziget például UNESCO örökség és tudományos kutatásokat is végeznek területén. Ha szereted a madarakat a négy szigeten láthatsz olyanokat is, amelyek csak itt lelhetők fel. Keressük fel az Oeno Atoll-t is, amely szintén egy lakatlan terület a Pitcairn-szigeteken.


A Pitcairn-szigetek hivatalos nyelve a Pitkern, de mivel brit külterület természetesen az angol nyelv is használható. A hely előnyei között megemlítendő még az alacsony adóztatás is. A föld után fizetendő adó szinte elhanyagolható és más nyereségadót sem nagyon kell fizetnünk ha ideköltözünk. Számít az is hogy melyik országból származunk, de nem sok adóhatóságnak van arra kapacitása, hogy egy a Pitcairn-szigetekre költözött állampolgára után szaladgáljon. Ha tehát maga a sziget még nem nyerte meg tetszésünket, annak adóztatási rendszere valószínűleg felkelti érdeklődésünket.


Az előnyök listájában pedig végül de nem utolsó sorban megemlítendő az ingyenes földosztási rendszer. Ahhoz, hogy ingyen jussunk földhöz a Pitcairn-szigeteken a következőket kell tenni.


Hogyan igényelhetünk ingyen földet?


A tartózkodási engedély megszerzése viszonylag egyszerű, jól követhető folyamatot igényel, de nem olyan olcsó, mint ahogyan az a hivatalos hirdetményben szerepel.


Nem sok feltételnek kell megfelelnünk. A jelentkezéshez 500 új-zélandi dollár megfizetésére van szükség. Amint jelentkeztünk és elfogadták a jelentkezést 6 hónapig kell a Pitcairn-szigeteken tartózkodni mielőtt megkaphatnánk földünket. Ez a 6 hónap arra való, hogy a helyi hatóságok próbára tegyenek minket és eldöntsék, hogy a szigeteken való tartózkodás valóban a mi kenyerünk-e.


Az, hogy ez alatt a 6 hónap alatt mit csinálunk a szigeten az teljesen ránk van bízva, viszont sok luxus szállodával nem fogunk találkozni, szóval jó ha előre tervezünk egy kicsit és sok májkrémet pakolunk a bőröndbe. Ezek után megkaphatjuk várva várt földünket.


Amit megvan a föld nekivághatunk kedvenc házunk felépítésének. Erre a célra új-zélandi építési vállalkozót is meg lehet bízni, de ha ügyesek vagyunk felépíthetjük magunk is a házat. Ha saját kezünk segítségével építjük fel a házat akkor jó pár ezer dollárt megspórolhatunk, hiszen a munkaerő importja Új-Zélandról meglehetősen drága.


A ház felépítését a helyi hatóságok egy két éves tartózkodási engedéllyel honorálják, amely ha lejár viszonylag könnyen meg is újítható, de a lényeg az az, hogy bizonyítanunk kell, hogy nem csak a papírért csináltuk az egészet, hanem valóban ott is tartózkodunk a szigeten.


Amint ezen túljutottunk nekünk ajándékozzák a földet.


Mik a problémák a Pitcairn-szigeteken?


Ha a 18. századi lázadók is ezt a szigetet választották letelepedésre, akkor annyira nem lehet rossz nekünk sem.


Azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a hivatalos weboldal, amely a szigetekre való bevándorlással foglalkozik a következőt mondja: “A Pitcairn-sziget nem való mindenkinek.”


A helyi vezetés ezen a vulkanikus szigeten nagyon speciális embereket keres. Olyan jó fizikai állapotban lévő fiatalokat keres, akiknek gyerekeik vannak és képesek a sziget fenntartásában részt venni. Továbbá nem probléma számukra a folyamatosan változó extrém időjárás és az ebből fakadó érzelmi stressz, amely a Csendes-óceán közepén éri az embert.


Nem feltétlenül olyan vállalkozókat keresnek, akik szeretnék tőkéjüket külföldön befektetni esetleg azért, hogy a jövőben állampolgárságra tegyenek szert.


Nézzük mik lehetnek azok, amik hiányérzetet kelthetnek bennünk.


Életritmus és szolgáltatások


Ha helyi lakossá válunk a Pitcairn-szigeteken, akkor a közösség elvárja tőlünk, hogy halászattal, gabona termesztéssel és más helyi kötelességek elvégzésével hozzájáruljunk a helyi élethez.


A helyi életritmus minden bizonnyal kihívásokkal teli.


A helyi vezetés azért keres erős fizikumú külföldieket, mert jelentős kétkezi munkát kell ahhoz elvégezni, hogy a szigeten az élet ne álljon le. A helyi lakosság felelős az infrastruktúra karbantartásáért és ebbe beletartoznak a lakóépületek javításai miután egy vihar lecsapott a szigetre, a földeken való dolgozás és a halászhajókon való munkavégzés is.


Amennyiben helyi lakosok vagyunk önkéntes munkát kell végeznünk az olyan helyszíneken, ahol erre a leginkább szükség van. Ezáltal nem biztos, hogy ez a legkiválóbb adóparadicsom, ahol nyugdíjba vonulhatunk. Fizikailag eleinte legalább is biztosan megterhelő lesz.


Egy hajó van, amely a két napos utat Új-Zélandra pár havonta egyszer teszi meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben kikötöttünk a szigeten vége. Egy kis időre se ki se be. Mindez igaz a levelezésre, ételre és olyan más dolgokra, ami nem található meg a szigeten.


Azért ez nem jelenti teljesen azt, hogy amint ideérünk teljesen elvágjuk magunkat a külvilágtól. A szigeteken van mobiltelefon jel vételére alkalmas antenna, amelyet használhatunk, ha Új-Zélandon vásárolunk telefonos előfizetést.


A helyiek műholdas internet kapcsolatot használnak. Ezt amerikai kutatók állították fel, akik a helyi szeizmikus aktivitást figyelték és szerették volna a mért adatokat feltölteni egy szerverre. Az Adamstownban lakók hozzáférnek a maradék sávszélességhez. A szigeten természetesen van orvosi ellátás is, hiszen a britek küldenek orvost, aki képes segíteni a helyiek mindennapi bajain. Ha valami életveszélyes bajunk van vagy sürgős kezelésre van szükségünk, azt csak Új-Zélandon tehetjük meg.


A szigeteken található olyan iskola, amely az új-zélandi iskola oktatási rendszerét követi, azonban az utóbbi években gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények láttak napvilágot, ezáltal ha 16 évnél fiatalabb gyereket akarunk a szigetre vinni, ahhoz speciális engedélyt kell kiváltani.


A Pitcairn-szigetek és a brit állampolgárság


A Pitcairn-szigetek ugyan brit tengerentúli terület, de ez még nem azt jelenti hogy innen jó eséllyel pályázhatunk a brit állampolgárságra.


A brit állampolgárság megszerzésére van lehetőség, de sok buktatóval kell számolnunk. A Pitcairn-szigetek polgárai brit állampolgárok, de nem rendelkeznek ugyanazokkal a jogokkal, mint aki az Egyesült Királyság területén született. Ha állampolgára vagy a Pitcairn-szigeteknek, akkor van lehetőséged brit állampolgárságra való jelentkezésre és segítséget kaphatsz az összes brit konzulátustól, de amikor például be szeretnél lépni az Egyesült Királyság területére az útlevél ellenőrzést nem úszhatod meg és nem kapsz autómatikusan jogot arra, hogy az ország területén élj vagy dolgozz.


Az EU szintén nem fog elismerni brit állampolgárként. Továbbá bár sok országba vízummentesen utazhatsz mégis lesznek olyan országok, akik akkor engednek be vízum kiváltása nélkül, ha igazolod az Egyesült Királyság területén lévő lakhelyedet és erre nem elég egy a Pitcairn-szigeteken regisztrált lakcím.


Ha megszereztük a szigeten a tartózkodási engedélyt van rá lehetőség, hogy brit állampolgárok legyünk, de maga a hivatalos procedúra elég sok utánajárást igényel. További probléma az is, hogy a szigetekre gyakran csapnak le trópusi viharok és sokszor van, hogy Új-Zélandról nem lehet megközelíteni a helyszínt, ami miatt lemaradunk a határidőkről és megint egy évet kell várni arra, hogy elbírálják a brit állampolgársági kérelmünket.



Olvass még: Mélységi tanulás, mesterséges intelligencia és gyakorlati alkalmazások

A brit állampolgárság első hallásra elég csábítóan hangzik, azonban nem is biztos hogy olyan sok pozitív oldala van a dolognak. Nyilván sok országba tudunk egy brit útlevéllel vízummentesen beutazni, de a nagymértékű szabadsággal magas adók is járnak.


Valószínűleg érdemesebb megfontolni egy brit tengerentúli területi útlevél kiváltását, amivel viszonylag számos országba beutazhatunk és nem kell megfizetnünk a magas angliai adókat.


Sajnos a Pitcairn-szigeteken való letelepedés nem jogosít fel minket a brit tengerentúli területi útlevél igénylésére. A szigetek történelmében egyszer egy pár, akik bevándoroltak 2015-ben kaptak állampolgárságot, de ez is egy kivételes eset volt. Nem biztos, hogy érdemes éveket és több ezer dollárt erre pazarolni.


Főleg azért, mert a világon van még sok másik trópusi paradicsom, ahol viszonylag könnyedén kaphatunk állampolgárságot. Vagyonteremtés a Pitcairn-szigeteken


A szigetek mindentől rettenetesen messze vannak. Innen egy offshore céget üzemeltetni szinte lehetetlen, hiszen nem férünk hozzá a nemzetközi bankrendszerhez.


Az infrastruktúra nem elég fejlett.


Ha ilyen céljaink vannak, Grúzia, Mongólia, Belize vagy a Kajmán-szigetek sokkal jobb megoldás lehet. Ezekben az országokban sokkal egyszerűbb például bankszámlát nyitni és életünket egy kicsit színesebbé tehetjük velük. Van lehetőség arra, hogy bankjainkat távolról érjük el és első hallásra elég jó ötletnek tűnik az, hogy tábort verünk a szigeteken, de a legtöbb távolról elérhető bank is megkívánja a legalább egyszeri személyes ügyintézést.


Ha az Új-Zélandról érkező hajóra 2-3 hónapot kell várni, valószínűleg nem lesz annyira kényelmes a bank használata sem, amelyet postával szeretnénk elérni.


Hasonló problémába ütközünk akkor, ha offshore céget szeretnénk üzemeltetni. Az offshore cég sok előnyt jelent a vállalkozók számára, főleg azoknak, akik saját országukban magas adókat kénytelenek fizetni. Ilyen célokra sok más ország sokkal kifejlettebb infrastruktúrával rendelkezik.


Vannak olyan országok például, amelyekben ha vállalkozást alapítunk vagy befektetünk állampolgárságot is szerezhetünk, amely meglehetősen értékes. Ilyen lehet például Málta, Panama vagy más karib-térségi ország is. Ezekben például ingatlan befektetésekkel állampolgárságra tehetünk szert.


Ha szeretnéd vagyonodat gyarapítani, érdemes egy kicsi időt eltölteni a gyorsan fejlődő kelet-európai országok tanulmányozásával.


Kinek lehet jó a Pitcairn-szigetek?


A főváros Adamstown a világ egyik legelszigeteltebb helye. Ha remete életmódra vágysz érdemes megpályázni az ingyenes földosztási lehetőséget.


Az biztos, hogy aki a Pitcairn-szigeteket választja annak nem az anyagi előrelépés a legfontosabb az életében. Olyat tudok elképzelni, aki már összegyűjtött valamennyit pénzt és romantikus elvágyódás céljából szeretne magának egy remetelakot a világ másik felén.


A szigeteken valóban nincs sok munka, főleg azért mert alig több mint 50 ember él ott. A létező munkák között a legtöbbet pedig nem is végezhetik külföldiek.


Nem olyan nagy meglepetés, hogy kevesen jelentkeznek a programra, ugye?


Van esetleg más megoldás is?


Az offshore cégek illetve második útlevél hallatán sokan egyből gyanút fognak, azonban a helyzet nem is annyira ködös mint azt gondolnánk. A legtöbb európai állampolgár sokat tud azon nyerni ha külföldön, ráadásul adóparadicsomban alapít vállalatot. Sokan beleragadunk hétköznapjainkba és sosem hagyjuk el a tevékenységünket övező 5 kilométer sugarú kört. Akkor sem ha ott kemény adóztatási rendszerben kell küzdenünk a pozitív mérlegért. Főként azért, mert azt gondoljuk hogy nincs más hely a világon számunkra. Ez azonban nem igaz.


A világon nem egy olyan ország van, amelyik folyamatosan olyan gazdasági rendelkezést hoz, amellyel támogatja a külföldi befektetők beáramlását. Alacsonyabb adókat vetnek ki és enyhített szabályokat alkalmaznak a cégekre támogatva mindezzel a külföldi tőkét.


A karib térség?


Lehet, hogy a karib térség országai nem kecsegtetnek az ingyen föld ajánlatával, de mégis sokkal többet ajánlanak, mint a Pitcairn-szigetek.


Ha tetszik a trópusi paradicsomban való élés ötlete, akkor a Pitcairn-szigetek mellett érdemes megtekinteni a karib térséget is. Talán sokan vannak közöttünk, akik a karib térség szó hallatán az offshore bankszámlákra asszociálnak, de valószínűleg kevesen tudjuk, hogy itt állampolgárságról is beszélhetünk.


A karib térség sok szigetén állampolgárságot lehet szerezni akkor ha valaki befektet a helyi ingatlanokba. Valós állampolgárságról van itt szó, amely feljogosít minket sok más országba való vízummentes utazásra. Valamelyest jobb megoldás, mint a Pitcairn-szigetek. Egy második útlevél pedig elősegíthet minket a további anyagi fejlődésben és az adóterheink csökkentésében.


Ha vállalkozó vagy és széles látókörrel rendelkezel egy Saint Lucia vagy Dominika által kiállított útlevél sokkal többet ér még akkor is ha az drágább, mint egy pitcairni.


A karib térségben mindenképp érdemes útlevelet beszerezni.


Európa?


Sokan az kemény európai adóterhek miatt menekülnek a földrészről. Akik így tesznek elfelejtik, hogy itt van a szomszédban Grúzia, ahol a vállalkozók állampolgárságot is kaphatnak. Kiváló a banki rendszer, egyszerű ingatlant venni és vállalkozni is Grúziában. Romániában kifejezetten alacsony a cégadó. Bulgáriában a személyi jövedelemadó kulcsa 10%, a legalacsonyabb az EU-ban.


Délkelet-Ázsia?


Délkelet-Ázsiában több száz olyan sziget van, ahol megépíthetjük álom otthonunkat anélkül, hogy bármennyire is el kelljen magunkat szeparálni a modern világtól.


Thaiföld és még sok más délkelet-ázsiai ország kedvező lehet vakációzni, de mindezek mellett meg lehet teremteni egy nemzetközi bázis alapjait is.


Ha valaki Délkelet-ázsiát választja erre a célra nem sok nyugati tényezőről kell lemondania és mindezek mellett élvezheti a varázslatos konyhák remekeit is nem beszélve a hatalmas személyes szabadságról. Vízumot ezekben az országokban viszonylag könnyedén igényelhetünk és sok olyan van köztük, amelyek egyre több intézkedést hoznak a külföldi tőke becsábítására.


Penang Malajziában különösen jó hely lehet egy fizikai bázis vagy egy távoli munkaállomás felállítására. Bandung Indonéziában nemrég azt tűzte ki céljául, hogy a Szilikonvölgy riválisává válik. Chiang Mai Thaiföldön a digitális nomádok gyűjtőhelye lett hiszen ők tudják, hogy megkeresett pénzüket itt tudják a legjobban elkölteni.


Ami az ingatlanbefektetéseket illeti, bármennyire is jónak hangzik a Pitcairn-szigeteki ingyenes föld, az ott felépített házból valószínűleg egy fillért sem fogunk tudni kifacsarni.


Gondoljuk át, hogy Délkelet-ázsia nem lenne-e jobb megoldás.


Olvass még: Amikor a készpénz mindennél fontosabb



Hozzászólások (0)


Érdekes bejegyzéseink

Scroll to Top